2012. augusztus 21., kedd

Dombot hordtak el, hogy focizhassanak

Az első székelyderzsi labdarúgó csapat létrejötte közel négy éve merült fel először, létrehozásáig idén júliusig kellett várjanak a község lakói. A faluban élő fiatalok már többször is jelezték, hogy igényük lenne egy labdarúgó csapatra, terület- és pénzügyi gondok miatt csak idén nyáron tudták hivatalosan is bejegyezni a Székelyderzs SE-t.


A pályagondok a dombos, főleg magánkézben levő területek miatt adódtak. Végül a helyi önkormányzat és a közbirtokosság kijelölt egy területet, aminek elegyengetéséhez három évvel ezelőtt fogtak neki. A pálya nagyjából 80 százalékban volt kész, amikor a pénz elfogyott, így a munkálatok ideiglenesen leálltak. „Május környékén a Hargita Megye Tanácsától kapott támogatásból végül be tudtuk fejezni a pályát, a minimum méretet elértük. Óriási befektetés volt, hiszen rengeteg földet kellett megmozgatni a pálya létrehozásához” – mondta Dénes Attila, a Székelyderzs SE adminisztrátora. Mivel a pályát csak elegyengetni tudták, befüvesíteni már nem, az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 2012–13-as kiírásában a C csoportban szereplő Székelyderzs hazai mérkőzéseit a kányádi pályán fogja játszani.
Székelyderzsben sokan futballoznak, a csapat hiánya miatt többen Kányád, Ócfalva vagy Agyagfalva együtteseit erősítették. Az új sportegyesület létrejöttével így közös csapatot alkothatnak.
Létrehozásához a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványnál sikeresen pályáztak, az elnyert összeggel kapukat, kerítést fognak építeni, amiket a csapat tagjai közmunkával fognak megcsinálni, továbbá labdákat és mezeket is vásároltak. „A cél hosszútávon az, hogy megmaradjon a csapat, és jövőre is tudjuk majd folytatni, rövidtávon pedig az, hogy a C csoportban minél előbb végezzünk. Jó képességű játékosokból áll a keretünk, amiben a fiataloktól az idős, veterán futballistáig mindenki megtalálható” – nyilatkozta Dénes.
A Székelyderzs SE már túl van az első hivatalos mérkőzésén, a 2013–2014-es Románia-kupa első fordulójában 2–1-re legyőzték Agyagfalvát.

forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése