2012. augusztus 21., kedd

Dombot hordtak el, hogy focizhassanak

Az első székelyderzsi labdarúgó csapat létrejötte közel négy éve merült fel először, létrehozásáig idén júliusig kellett várjanak a község lakói. A faluban élő fiatalok már többször is jelezték, hogy igényük lenne egy labdarúgó csapatra, terület- és pénzügyi gondok miatt csak idén nyáron tudták hivatalosan is bejegyezni a Székelyderzs SE-t.


A pályagondok a dombos, főleg magánkézben levő területek miatt adódtak. Végül a helyi önkormányzat és a közbirtokosság kijelölt egy területet, aminek elegyengetéséhez három évvel ezelőtt fogtak neki. A pálya nagyjából 80 százalékban volt kész, amikor a pénz elfogyott, így a munkálatok ideiglenesen leálltak. „Május környékén a Hargita Megye Tanácsától kapott támogatásból végül be tudtuk fejezni a pályát, a minimum méretet elértük. Óriási befektetés volt, hiszen rengeteg földet kellett megmozgatni a pálya létrehozásához” – mondta Dénes Attila, a Székelyderzs SE adminisztrátora. Mivel a pályát csak elegyengetni tudták, befüvesíteni már nem, az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 2012–13-as kiírásában a C csoportban szereplő Székelyderzs hazai mérkőzéseit a kányádi pályán fogja játszani.
Székelyderzsben sokan futballoznak, a csapat hiánya miatt többen Kányád, Ócfalva vagy Agyagfalva együtteseit erősítették. Az új sportegyesület létrejöttével így közös csapatot alkothatnak.
Létrehozásához a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványnál sikeresen pályáztak, az elnyert összeggel kapukat, kerítést fognak építeni, amiket a csapat tagjai közmunkával fognak megcsinálni, továbbá labdákat és mezeket is vásároltak. „A cél hosszútávon az, hogy megmaradjon a csapat, és jövőre is tudjuk majd folytatni, rövidtávon pedig az, hogy a C csoportban minél előbb végezzünk. Jó képességű játékosokból áll a keretünk, amiben a fiataloktól az idős, veterán futballistáig mindenki megtalálható” – nyilatkozta Dénes.
A Székelyderzs SE már túl van az első hivatalos mérkőzésén, a 2013–2014-es Románia-kupa első fordulójában 2–1-re legyőzték Agyagfalvát.

forrás

2012. július 14., szombat

Felújítják Románia egyetlen magyar világörökség templomát

Az UNESCO Világörökség listáján 189 ország 962 védett értéke szerepel. Ebből 745 kulturális, 188 természeti, 29 vegyes. Romániát 6 kulturális- és egy természeti világörökség kincs képviseli. 1999-ben az Erdélyi Vártemplomos Falvak csoportban szász vártemplomokkal együtt került védettségi listára a Székelyderzs-i Unitárius Vártemplom.

Azóta is egyedül jeleníti meg az erdélyi magyarok értékeit. A teljes felújításhoz szükséges engedélyek beszerzésére és a felújítási tervek elkészítésére egy évtizednyi időre volt szükség. Ezek anyagi hátterét a Román Kulturális Minisztérium és Hargita Megye Tanácsa támogatta.

 A vártemplom felújítási tervét Tövissi Zsolt műépítész (ART Line Kft., Csíkszereda) készítette. A terv az épületegyüttes négy síkon történő helyreállítását tartalmazza: 

-tereprendezési munkálatok
-nedvességmentesítés, vízlevezetés
-szerkezeti megerősítés
-villanyszerelési munkálatok

 Megvalósítására az országos restaurálási program keretében a minisztérium közbeszerzési eljárást indított 2,1 millió lej + ÁFA értékben. A pályázat nyertese a Rustic Kft. (Nagybánya) 2012. júliusában megkezdte a helyreállítási munkálatokat.

  FOTÓK: http://szekelyderzs.com/kepgaleria/templomfelujitas.html

2012. március 7., szerda

Felhívás - Adójának 2%-át ajánlja fel a Pro Derzs alapítványnak

Kedves olvasók, elszármazottak, rendszeres látogatóink. 
Amíg elnézegettem, hogy Székelyderzs honlapját hányan, kik, milyen sűrűn látogatják, aztán végig néztem Székelyderzs „facebookjának” képeit, azt vettem észre, hogy nagyon sok elszármazott ember, rendszeres látogatója ezeknek a közösségi portáloknak. Folyamatosan hozzászól az oldalhoz, kommentálja, nosztalgiázik a régi, vagy új képek láttán, felidézi a régi emlékeket és a lelke mélyén felvidul egy kis időre, hogy milyen szépek is voltak az akkori idők, amikor még ennek a falunak a része voltak, milyen jók voltak azok a pillanatok.

Vannak azok a portál látogatók is, akik újdonságokat szeretnének felfedezni a faluról, távolról drukkolnak, hogy legyen nekünk, új vízhálózatunk, kanalizálásunk, aszfaltunk, stb. De vannak olyan emberek is, akik nem régen jártak Derzsben, tettek egy látogatást és azt a következtetést vonták le, hogy ez a falu nem változott semmit, megállt az idő nálunk.

Én tényleg elgondolkoztam mi változott az elmúlt 20 esztendőben - felsorolom, pillanat, gondolkozok… mindjárt… nem tudom, szerintem csak nem jut eszembe… nem tudom, talán hogy a templomig aszfalt van (2012-ben!) Már rég az kellene legyen, hogy lehetőségeket nyújtson embereknek a megélhetőségükre. Ingázás a munkahelyre, munkahely teremtése, forgalom, turisták, vendégfogadás, stb. Mindegy, tovább, van mosdó a kultúrotthonban (2012 – ben!) … pfuu, hát csúsztunk egy pár évtizedet. Tovább. VOLT munkahely (tejgyár), ma már nincs, koppanás, az embereknek nincs hol dolgozniuk munkahely, ami a faluhoz kötné. Itt le is állnák a felsorolással, mert értelmetlen és amúgy sem ez a célom.

A fiatalok tolatva mennek ki a faluból – Hát én mit csináljak itt? Hát… hát... hát valamit. Nincs, ami összefogja a fiatalokat, nincs, ahova ellegyenek, nincs, egy szórakozóhely ahova legalább hétvégén elmehetnének, semmi. Nincs fiatalság, mert nem tudjuk megtartani őket, nincs egy indok, amire azt mondja, az a fiatal itthon maradok, mert… (ha csak nem mezőgazdaságban gondolkozik). A LEHETŐSÉGEK hiányában egyre kevesebb fiatal család mond le az itthon maradásról, pedig bennük – bennünk van a jövő. Mi kell, tegyünk valamit a faluért, hogy sorsa tovább már ne romoljon.

Vannak bátor jelentkezők, akik igenis szeretnének tenni valamit a faluért, a közösségért és fáradságot nem ismerve mindent megtesznek azért, hogy sikerre vigyék gondolataikat, ötletüket. Ez a példa azokra a fiatalokra érvényes,(neveket nem írok, nehogy valaki kimaradjon) akik megalapították a Székelyderzsi Huszáregyesületet, és működtetik több mint egy éve. Újra indították a Pro Derzs alapítványt, amit annak idején azért hoztak létre, hogy kulturális és sport célt szolgáljon. Ruhákat, kiegészítőket varrattak, csináltattak, ami nem kis összegbe került. Fennállásukat azzal jelzik, hogy különböző rendezvényeken, felvonulásokon részt vesznek, és nem utolsó sorban, tavalytól jelenlétükkel teszik színesebbé a falunapokat. Ennek a megmozdulásnak az lett a következménye, hogy másoknak is adtak egy jó lökést a cselekvésre. Ugyebár, az embernek evés közben jön meg az étvágya. Itt jövünk mi képbe, az ők példájukat és elszántságukat követve. Szeretnénk, ha Székelyderzsben létre tudnánk hozni egy futballcsapatot, ami a falut képviselné a labdarúgás térképén.
A futballpálya sportolást, szórakozást, kikapcsolódást nyújtana a gyerekeknek - fiataloknak - öregeknek, összetartást kovácsolna az emberek között, az elszármazottakat hazacsalogatná vasárnaponként, programot nyújtana a futball szerelmeseinek, és alkalmas lenne rendezvények lebonyolítására, egyszóval a közösség életét lendítené.

Körülbelül 3 – 4 éve sok tanácskozás eredményeként jött létre, hogy Székelyderzsben futballpálya legyen. Ezen elhatározás meg segítésére a helyi közbirtokosság szállt be, aki finanszírozta a beruházást, úgy területileg, mint pénzügyileg is. A munkálatok elkezdődtek a falu bejáratának bal oldalánál, Négycseréje kijáratánál. Ha valaki nem emlékszik a térségre, igen ott csak domb van. A domb oldalát kezdték tolni, így alakítva egy egyenes területet, ami szép kilátást nyújt a falura. A pénz elfogyott így a pályának 80 – 85 % sikerült elkészíteni. A Polgármesteri Hivatal jelezte, hogy a Megyei Tanácstól kapott némi pénzösszeget, hogy folytassa a sportpályai munkálatokat.

Annyi pénzt nem kapott, hogy mindenre elég legyen, (pálya befejezése, kapuk, füvesítés) így egyéni akcióba is kezdtünk, hogy hátha meg tudnánk valósítani egy labdarúgócsapatot Székelyderzsben. Ezért a Ti, Önök segítségét kérjük arra, hogy adójának 2% - át ajánlja fel a Pro Derzs Alapítványnak, hogy hozza tudjunk járulni a sportpálya befejezéséhez.
Tehát szeretett országunk és kormányunk nemes lelkű, aki nem tudná, mert egy olyan lehetőséget nyújt számunkra, amivel minden adózó román állampolgár élhet.

Ez a jogunk a következő: minden adózó román állampolgár adójának 2% - át fel tudja ajánlani egy egyesületnek, évente egyszer. Aki esetleg nem értesült erről annak elmagyarázom. Minden bejelentett munkás (nem feketén) adózik az állam fele akarata ellenére. Ennek az egy évi adónak 2% - át pedig valamilyen egyesület kontszámára utalhassa, segítve azt az egyesületet pénzösszeggel. Kétely ne merüljön fel senkibe nem plusz pénzt, adományoz, hanem az amúgy is elvett pénzét nem az államnak, hanem az egyesületnek juttatja. Ha nem ajánlja fel senkinek, akkor az állam megtartja magának. Tehát veszíteni nem lehet veszíteni. Hogyan működik?

Nagyon egyszerű. Töltse le és nyomtassa ki a 230 - as űrlapot. Az űrlapot ide kattintva letöltheti. Töltse ki a személyes adataival (név, lakcím, CNP, aláírás és írjon rá dátumot) és az egyesület adataival, a kitöltött formanyomtatványt pedig juttassa el a pénzügyre. ENNYI. Az űrlapot oda kell leadni ahova pénzügyileg, tartozunk, pl. Udvarhely és környéke, Csík és környéke, Brassó, Segesvár, Kolozsvár, Bukarest stb. Tehát amelyik város vagy környékén lakunk, annak pénzügyi irodájához kell befáradjunk és a kitöltött űrlapot leadjuk 2012 május 15 - ig. Csak azok tudják adójuk 2% - át felajánlani akik 2011 – ben adóztak.

Az egyesület adatai:
 
Fundatia Pro Tineret Derzs
Adószám: 13000142
Bankszámlaszám: RO 74 RNCB 0156016348840001

Ha Udvarhely környékén lakik és segítene, bennünket, azt kérjük, keressen minket honlapunkon vagy a 0765229559 es telefonszámon, és segítséget nyújtunk az űrlap kitöltésében és leadásában.
Más városokból sajnos az űrlapot nem tudjuk begyűjteni, csak az Önök jóindulatán és együttérzésén múlik, hogy leadják vagy sem. Kedves Olvasók, kedves elszármazottak tegyen egy nemes gesztust és segítse a Pro Tineret Derzs alapítványt adójának 2 % - val, hogy céljainkat elérhessük.
Tegye azért, mert Derzsért teszi, tegye azért, mert itt nőtt fel, tegye azért, mert ön is használhatja, tegye azért, mert a gyermeke is használhatja, tegye az emlékekért – múltért, de legfőképp tegye a jövőért.
 
Ne feledje, a mi sorsunk az Ön kezében is van!
 
Írta: Dénes Attila - sport és testnevelőtanár

2011. június 21., kedd

Székelyderzsi fotótábor anyagából

2011. április 29-én, pénteken veszi kezdetét az idei év első udvarhelyszéki (Erdély) fotótábora, amelynek Derzs község ad helyszínt, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a község polgármesteri hivatala szervezésében. Székelyderzsnek az értékes műemlékként számon tartott unitárius erődtemploma szerzett hírnevet, amelyet 2001-ben az épített világörökség részévé nyilvánítottak. Az 1419-ben készült, elsősorban Szent László legendáját feldolgozó freskókon kívül további érdekessége még, hogy a falu lakói, a XVIII-ik századtól - igaz, ma már nem mindenki - a várfalon belüli hombárokban, szuszékokban tárolják a gabonát és bástyáiban a
füstölt sonkát, szalonnát. A 2011. május 6-án, pénteken záruló immár tizenkilencedik, 2002-től folyamatosan szervezett, a települések ezredfordulós képét dokumentáló fotótáborban is a hagyományos gazdálkodás, népszokás, építészet és életforma megörökítése a fő cél, de e mellett Székelyderzs és Székelymuzsna határterületén a Ramocsa dűlőnek nevezett rész gazdag növényvilágát is lencsevégre kapják a résztvevő fényképészek, nevezetesen: Tóth Zsuzsanna (Hatvan), Tiszavölgyi Zsolt (Füzesabony), Antal Levente, Kovács László Attila, Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Fülöp Lóránt (Agyagfalva), Fekete Réka, Kibédi Sándor, Kozma Erzsébet, Vass Lehel és a szervező Balázs Ödön (Székelyudvarhely) (forrás: http://derzsifototabor.blogspot.com/)

Az alábbi linkeken találják a fotótábor alatt készült képeket a teljesség igénye nélkül:
http://derzsifototabor.blogspot.com/
http://fuloplorant.blogspot.com/
http://vasslehel.blogspot.com/
http://alevike.blogspot.com/
http://rekafekete.blogspot.com/
http://kozmaerzsebet.blogspot.com/

2011. június 8., szerda

VIII. Jégverés napi határkerülés és falunapok 2011. június 25-26

A program:

2011. június 25., szombat
10.00 órától Lovas, dobos meghívó a hagyományos határkerülésre
12.00 órától Ünnepélyes megnyitó* a vártemplom előtt
Zoltáni Csaba polgármester és Demeter Sándor Lóránd lelkész ünnepi beszédének meghallgatása, majd indulás a határkerülésre
14.15 órától Határkerülők érkezése az alszegi faluvégre, ünnepélyes bevonulás a faluba
15.00 órától Ünnepi istentisztelet a vártemplomban majd ezután
Farkas Boglárka Befejezetlenül című könyvének bemutatójára kerül sor. A bemutató vendége György Attila. A bemutató után az Unitárius egyház Asszonykórusa következik: "Megénekelt egyháztörténelem", őket az Egyházközség gyermek furulyacsoportjának előadása követi.
17.00 órától Kürtőskalács kínálás
17.15 órától I. világháborús emlékmű koszorúzása, ahol elhangzik
Zoltáni Csaba polgármester ünnepi beszéde Koszorúznak: Székelyderzs Község Önkormányzata, Székelyderzsi Unitárius Egyházközség
17.30 órától "Gondos gazda, takaros porta" díj átadása
17.40 órától Vetélkedők (viccmondás, traktorhúzás, kötélhúzás, sörivás stb.) a központban, kézműves foglalkozások a turisztikai irodánál
21.00 órától Utcabál"

2011. június 26., vasárnap
10.00 órától Kornis Kata sírkövének ünnepélyes fogadása a kányádszegi falutáblánál
10.30 órától Kornis Kata sírkövének elhelyezése az unitárius vártemplomban
11.30 órától Ünnepi istentisztelet Vendéglelkészünk: Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkész
12.30 órától A Derzsi Petki János díj átadása
14.00 órától György Botond és Kosztándi András humoros előadása. Helyszín: Művelődési Ház nagyterme.
16.00 órától Focibajnokság Helyszín: János Zsigmond Általános Iskola sportpályája.
* Rossz idő esetén a határkerülés elmarad.
" Rossz idő esetén helyszín a Művelődési Ház.

Tobábbi infók: szekelyderzs.com

Átadták az ivóvízrendszert Székelyderzsben

A Hargita megyei Székelyderzs település szempontjából hatalmas jelentőségű beruházást, a székelyderzsi ivóvízrendszert adták át június 3-án a központi közkútnál - tájékoztat közleményében a megyei tanács. Az ünnepélyes eseményen a helyi lakosság mellett részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Benyovszki Lajos megyei tanácsos, Antal István parlamenti képviselő és Zoltáni Csaba polgármester.

Borboly Csaba elmondta, kemény összefogás áll az ivóvízrendszer kiépítése mögött, hiszen a munkálatok összértéke 998 000 lej, amelyet 100%-ban a kormány által Hargita Megye Tanácsának leosztott forrásokból fedeztek.

"Székelyderzs egész Székelyföld és a teljes magyar nemzet számára kiemelkedő fontosságú turisztikai és vallási értékekkel rendelkezik, amelyek megkövetelik, hogy megfelelő infrastrukturális fejlesztéseket vigyünk véghez a településen" – mondta a megyei tanács elnöke.

Zoltáni Csaba elmondta, kiemelkedő pillanat ez a település életében, hiszen öt éve várják a víz bekötését, ugyanakkor a lakosság türelmét kérte, hiszen következő lépésként szerződést kell kötni egy üzemeltetővel, és utána következhet a tulajdonképpeni vízszolgáltatás.

A munkálatok a következőket foglalták magukban: természetes források befogása drénkiépítéssel, 350 méter fővezeték és 5160 méter elosztóvezeték lefektetése, egy 200 köbméteres vasbeton tartály elhelyezése, ugyanakkor 24 darab utcai közkút és 3 darab tűzcsap elhelyezése. A műszaki átvétel után Székelyderzs község a saját közvagyonát képező beruházást ügykezelésébe veszi, a község biztosítja a vízrendszer legális működtetését, és a lakosokkal közösen oldják meg a rendszerre való rácsatlakozást. A megyei tanács elnöke reményét fejezte ki, hogy a polgármesteri hivatal a lakosság számára elérhető áron fogja üzemeltetni a beruházást.

2010. december 3., péntek

Székelydöldi Legendárium - Tökfejű Pálék

Elindult a "Székelyföldi Legendárium" online változata is, ami egy székelyderzsi legendát is feldolgoz, a "Székelyderzsi tökfejűek" legendáját. Sőt a az unitárius vártemplom freskóinak története is szerepel az oldalon. Sajnos még nem teljes az oldal, így még nem lehet hallgatni a derzsi legendákat, igen hallgatni mert csak hanganyagok lesznek, nem szöveges formába fognak megjelenni a legendák.
Ha még nem hallott a derzsi tökfejű Pál testvérek legendájáról itt elolvashatja:

A székely tökfejűek

Derspatak völgyében van egy érdekes, határ széli székely falu. Azt mondják, neve Ders rabonbántól származik, a falu meg a Kis–Homoród mellett feküdt. Mint szokták a lovat, a székely Ders a szász Daróccal helyet cserélt.
– De lelket nem! – bizonygatják az élcelődő dersiek, s ott is, mint a Székelyföldön általában, egy pillanatra mindenkinek melléknevet adnak.
Gyakran kihal az eredeti név, az igazi helyett a gúnynév marad az utódokra is, különösen, ha az a viselőire igen jellemző. Vannak olyanok is – mondják –, amelyeknek tisztességes történeti alapja van.

Méltósággal viselik az ilyeneket, még akkor is, ha a jelentése valami giligógyit feltételez.
Így vannak melléknevükkel a dersi Pálok is.
Dersről Rákócziért és a hazáért egy egész csapat fegyvert fogott. Köztük volt a két jó testvér: Pál Lőrinc és Pál Mihály is.
Küzdtek is azok vitézül a holdvilági csatában – mesélik –, de valaki elárulta a szabadságharc ügyét, s ha szégyen is, menekült onnan a kuruc, hogy az életét megmentse.
Futott biz a dersi Pál Mihály is, ahogy a két lába bírta, de amint a testvérét a menekülők közt hiába kereste, visszafordult, hogy Lőrincet legalább tisztességesen temesse el. Hát, amint ott keresi, a tábla törökbúzából éppen a testvére lépett ki, hasított fejjel.
– Jaj, lelkem Lőrincem – tört ki Mihály –, ki bánt el ily csúnyán veled?
– Az a három német – így repedt koponyával Lőrinc –, akik éppen a malomba mennek be.
– No, semmi – mondta Mihály –, jó, hogy élsz! Avval a törökbúza között keresett egy megfelelő tököt, s azt kétfelé hasítva Lőrinc fejére szorította, hogy a vérzés megálljon. Lőrinc ettől helyre is jött.
– Most – folytatta Mihály –, gyere, álljunk bosszút! Hanem mulatott bent a molnárral a három labanc, szapulták Rákóczit, ahogy csak tudták, de nem sokáig, mert a két dersi mind a négyet összeaprította, avval, mint aki a dolgát jól végezte, hazamentek Dersbe.
Viselte Pál Lőrinc tök sebszorítóját addig, amíg a sebe begyógyult. Így lett a neves dersi Pál család a mai napig Tökfejű.

Forrás: szekelyderzs.com

A Székelyföldi Legendárium weboldala: www.legendarium.ro

Egy riport az oldal kitalálójával: manna.ro